2021. február 4., csütörtök

Anya - Lánya fogyás! Már mínusz 21 kilónál járnak...


Ezúttal egy anya - lánya párost sikerült online interjúra bírnunk, akik most megosztják Veletek fogyásuk történetét és tapasztalataikat az Új Hoodia kapszuláról. Fogadjátok szeretettel Laura és édesanyja, Katalin történetét.

Hol hallottatok először az újgenerációs Hoodia kapszuláról?

Katalin: Én a szépségiparban dolgozom, van egy kis fodrászatom és először egy vendégemtől hallottam róla, olyan jókat mesélt és a fogyása is már látványos volt, hogy mindenképpen ki akartam én is próbálni. Viszont az internetes rendelés nem az erősségem, így a lányomat kértem meg, hogy keresse és rendelje meg nekem a kapszulát.

Laura: Én pedig elkezdtem utánajárni az anyu által vágyott "csodaszernek", de elég szkeptikus voltam, mert már nem ez az első kapszula, amivel próbálkozik. Sajnos mivel genetikailag én is örököltem tőle a lassú anyagcserét és az ezzel járó folyamatos súlyproblémákat, ezért valamennyire én is nyitott vagyok az új diétás megoldásokra, de mivel korábban szinte semmi nem vált be, amit próbáltam, így leginkább a kalóriaszámolgatásban, mondhatni koplalásban hittem csak, ami egy folyamatos szenvedés ugye és úgynevezett jojó effektust eredményez. Amit leadtam, az pár hét múlva jön is vissza.

Mi volt végül az, ami meggyőzött Téged is, hogy ne csak anyukádnak, hanem magadnak is rendelj egy doboz Új Hoodiát?

Laura: Elolvastam mindent, amit az interneten találtam róla, a ti blogotok beszámolóit is, de leginkább az nem hagyott nyugodni, hogy én is láttam anyu vendégén a folyamatos eredményt. Ezért gondoltam, hogy adok neki egy esélyt és vágjunk bele együtt. Amúgy is ez mindig jó motiváció, ha együtt diétázunk, buzdítjuk egymást, rá tudunk csörögni este a másikra, hogy na te is kibírtad az esti nassolás nélkül, vagy bűnbe estél?

Mikor kezdtétek el szedni a kapszulát és mikor éreztétek először a hatását?

Katalin: Ahogy megérkezett Laurához a csomag én azonnal el akartam kezdeni, de aztán megvártuk a hétfőt, mégiscsak akkor "illik" diétába kezdeni. Már az első kapszulánál délelőtt éreztem, hogy nagyon szomjas vagyok, jóval több vizet iszom és az étvágyam is kisebb, de akkor még az is eszembe jutott, hogy csak a sok víz miatt fér kevesebb étel a gyomromba. Pénteken mérlegeltünk először, amikor nekem 2,5 kiló mínusz jelent meg a mérlegen, Lauránál pedig 1,5 kiló, de neki eleve kevesebb a feleslege is.

Laura, Te mikor gondoltál először arra, hogy kár volt szkeptikusnak lenni és mégis hatásos a kapszula?

Laura: Én is az első mérlegelésnél, addig nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy mit érzek, csináltam a dolgom, bevettem minden reggel a Hoodia kapszulát, de nem foglalkoztam vele különösebben fejben. Amikor láttam az eredményt, a második héttől már engem is motivált a siker, így megdupláztam az első 1 kilót és a második héten már kettővel voltam kevesebb.

Mióta szeditek az Új Hoodia kapszulát és hol jártok most a diétában?

Katalin: Nálam mindig gyorsabb az eredmény, de ugye a súlyom is, mint mondtam, így én most, 3 hónap után járok 15 kilónál, Laura pedig 6-nál, de neki szerintem már nem is kéne többet fogynia...

Laura: Azért én még szeretnék legalább hármat... ha anyu szerint így rendben is vagyok..:) Úgyhogy még egy hónapot tervezek, aztán jön a súlytartás, ami nálam mindig a legnagyobb nehézség, de bízom benne, hogy nyárig mindenképpen megtartom a súlyom.

Ha lesz kedvetek, akkor majd egy következő interjú alkalmával, pár hónap múlva a súlytartásról is kikérdezünk Titeket...

Katalin: Rendben... remélem addigra már én is azt hallgatom majd mindenkitől, hogy ne fogyj már többet...:)


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Októberi Sikersztorik érkeztek!

3 Nő, összesen 62 kiló fogyás!! Fantasztikus eredmények, megújult külsők, újjászületett Nők! Fogadjátok szeretettel ezt a három inspiráló er...